Rekordmértékben nőtt a japán GDP a harmadik negyedévben
A harmadik negyedévben az első becslésnél nagyobb ütemben, rekordmértékben nőtt a japán bruttó hazai termék a kormányhivatal (Cabinet Office) keddi jelentése alapján.
A harmadik negyedévben az első becslésnél nagyobb ütemben, rekordmértékben nőtt a japán bruttó hazai termék a kormányhivatal (Cabinet Office) keddi jelentése alapján.
Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a KBC Csoport, amelyből kiderül, hogy az egy évvel korábbi 612 millió euróról 697 millióra nőtt az adózás utáni eredmény.
15,5%-ot nőtt a brit GDP a harmadik negyedévben a csütörtökön közölt friss adatok szerint. Ez majdnem pontosan annyi, mint amit az elemzők vártak. Éves szinten közel 10% a visszaesés.
Ma hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését a Mol, egészen elképesztő teljesítményről tudtak beszámolni a magyar olajvállalatnál. A Mol a várakozásoknál lényegesen jobb számokat szállított, azz Upstreamben az ACG akvizíció, a Downstreamben a kimagasló finomítói kihasználtság és feldolgozási arány hozott nagy eredményjavulást, az új sztár, a Fogyasztói Szolgáltatások szegmens pedig új rekorddal jelentkezett be, az EBITDA-ja összemérhető a két nagy alaptevékenység eredményével. A hírre nagyot ugrott az árfolyam, tépik a vállalat papírját a befektetők.
Közleményében tájékoztatta a befektetőket a nagybank, hogy javadalmazási politikájuk keretében törzsrészvényeket értékesítettek, egész pontosan 2497 darabot. Az OTP egyébként ma tette közzé negyedéves gyorsjelentését is, a harmadik negyedévben szinte már a válság előtti formáját hozta a vállalat, minden soron az elemzők várakozásához képest magasabb számokkal.
A héten számos nagyvállalat teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, ma a BP jelentett: az olajvállalat az elemzői várakozásokkal ellentétben profitot tudott realizálni. A vállalat részvényei a gyorsjelentés után emelkedtek a tőzsdenyitás első órájában.
A spanyol gazdasági miniszter bejelentése szerint az ország GDP-je a harmadik negyedévben eddig már több mint 10%-os növekedést mutat, ami jó hír, tekintve, hogy Spanyolország egyik volt a koronavírus-válsággal leginkább sújtott európai gazdaságoknak.
612 millió eurós profitról jelentett a belga KBC csoport, a K&H anyabankjánál a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek emelkedni tudtak, a kereskedési bevételek viszont gyengén szerepeltek. A befektetők úgy tűnik, örülnek a csoport számainak, a KBC részvényeinek árfolyama a nyitást követően közel 3%-ot erősödik.
Gyenge számokat jelentett a Goldman Sachs: bár a bevételük 8,32 milliárd dollár lett, ami épphogy jobb a várt 8,31 milliárdnál, jelentősen elmaradtak a tavalyi, 8,65 milliárd dolláros bázistól és 4,79 dolláros egy részvényre jutó eredményük is gyengébb lett a várt 4,81 dollárnál, valamint jelentősen alulmaradt a 6,28 dolláros bázistól is. A nyitás előtti kereskedésben 1,64%-ot vesztettek értékülből a bank részvényei.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?